Yes Stories - A maratonom kezdete - irány Afrika

A YesStories a SayYesMore (Többször mondj igent) előadássorozata, aminek célja, hogy különböző sikertörténeteken keresztül, kalandorok sztorijaival inspiráljon, motiváljon arra, hogy bátran kövessük az álmainkat. Szóval, ahogy egy új környezetben lenni szokott, kissé megilletődve, a hátsó sorokban csendben megbújva hallgattuk az előadókat.

Mindennapi figurák, akik nem mindennapi életet élnek, valami átlagon felülit hoztak létre átlagos dolgokból. Mint, például jótékonyságból és poénból végigrollerezni Japánon, érdemes megnézni a videót fentebb. Igen, a másodikat is.

Szóval, itt ezzel elértem a mélypontot. Belül zokogok egy ilyen életért. A rákövetkező napokban alig aludtam, teljesen belebolondultam ebbe az egészbe (az átlagosnál jobban megkattantam). Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy olyan tipikus életet éljek, amire mindenki készül tanulással, egy jól fizető biztos állással, autóval, lakással, családdal, gyerekkel, öregkorral. Félreértés ne essék, ezek tök jó és szép dolgok, de ennél jóval több van ebben az egészben. Imádok élni és nem akarok lemaradni a show-ról. (Na, már megint be van szívva..."Menj csak szépen vegyed felfele a hitelt, ahogy mások is").
Aztán beugrott. Egy plakát, amit a YesStories esten láttam a mosdóban: Uganda Nemzetközi Maraton. Ez kell nekem: egy kaland, egy kihívás. Távol kerülni a megszokott mindennapoktól, magamtól, majd szépen vissza- vagy éppen magamra találni. Valami újat tapasztalni és hasonló emberekkel találkozni a világ más tájairól, együtt fejlődni, gyarapodni egy hétig. S, a legkirályabb az egészben: Ez mind jó célt szolgál, jótékonysági akció.
De ez rohadt nehéz. Ez egy maraton és én egyébként nem igazán szeretek futni. Ráadásul elég sokba kerül meg egy csomót kell vele bajlódni (oltásokat kapni, vízumot kapni, felkészülni, edzeni, stb.).
"Na jó, ez nem nekem való." - Mondták a hangok a fejemben. "Jól van az, maradj csak a komfort zónádban, majd kitalálsz valami mást." Ok, szóval magam meggyőztem, de a párom nem úgy reagált, ahogy vártam: "Ne már! Miért?! Basszus...de olyan jó lenne ez Neked."
"Aztak*rva...Tényleg tudja, hogy szükségem van erre és annak ellenére, hogy Ő benne sincs azt akarja, hogy menjek. Ez tök király. Akkor kapjuk össze magunkat."
Megtettem az első lépést, igent mondtam, jelentkeztem. Hosszú az út addig, tele akadállyal, de remélhetőleg minden kiforrja magát szépen majd. Még nem tudom hogy, de megoldjuk. Már nem egyedül csinálom. Ketten vagyunk. Szilvi és Én.

Örömmel fogadok minden jó szót, bátorítást és természetesen anyagi hozzájárulást (paypal.com-on keresztül). E-mail cím: rikterlevi@yahoo.com
Támogass, segíts, hogy a lehető legtöbbet tudjam nyújtani, légy része rajtam keresztül az egésznek, légy része a fejlődésnek.