Fordulópontok

Az életünk tele van fordulópontokkal. Olyan fontosabb döntésekre, történésekre, tapasztalatokra és emberekre gondolok amik és akik meghatározóbbak az átlagnál.

Nekünk talán 3 ilyen nagyobb volt mióta együtt vagyunk "felnőttek".

 Dan Millman, A Békés Harcos Útjának az írója

Dan Millman, A Békés Harcos Útjának az írója

  1. 28 évesen (végre) elhagytuk a szülői házat, hogy világot lássunk, a kisszobát Londonra cseréltük. Nem volt egyszerű döntés, szeretem a szülővárosom, szerettem az ottani életem, az ifjúsági szervezettel, a barátaimmal meg mindennel. De nem igazán volt komoly perspektívánk. Egyet aludhattunk mielőtt végül igent mondtunk Alfréd barátunk sürgős megkeresésére. Sírtam. Komolyból. De végülis legrosszabb esetben visszatérünk a középszerű kisvárosi életünkhöz és tovább pátyolgatjuk a hiteleinket meg a beteljesületlen álmainkat és várunk egy újabb lehetőségre, hátha jön.

    Arra emlékszem, hogy be voltam tojva, mikor eldöntöttük, hogy Londonba költözünk. De aztán jött az érzés, hogy igazából nincs mit vesztenünk, bármikor visszamehetünk a kis megszokott életünkhöz. Ez adott egy lökést, hogy akkor miért is ne.

  2. Londonban hamar rájöttem, hogy külföldre költözni és jó bevándorló módjára beállni egy sz*r melóba vagy akár magyaroknak dolgozni egyáltalán nem nagy cucc, nem eredmény. Meg ennél sokkal több van ebben! Mi értelme éveket tölteni egy ekkora, nagyszerű és sokszínű világvárosban, ami tele van lehetőségekkel, ahol jóval több lehetsz és sokkal jobban élhetsz, ha nem hajtasz érte? Én nem akartam megállni a bevándorló melósok szintjén, én nem csak a pénz miatt akartam itt lenni és nem csak az "enyéimmel" akartam elszigetelve tengődni. Egy kicsit igazi londoni akartam lenni. Ekkor rájöttem, hogy nem azért nehéz elérnem azt ahol egy "normális" 30-as van családdal, lakással, kocsival meg hitellel mert simán rosszul csinálom, hanem mert nem is akartam ezeket, így nem is küzdöttem eléggé. Mondjuk ekkor olvastam (és értelmeztem) A Békés Harcos Útját is. A mindenkori céljaimat az oldalamra is varrattam: Boldogság, Szabadság, Bátorság, Család, Testvériség, Szerelem.

    "Lépjünk szintet!", rendes munkahely kell ahol megbecsülnek, eleget fizetnek és ami a legfontosabb: van mellette időnk! Hajtottunk érte, angolul tanultunk, olvastunk, képeztünk magunkat, dolgoztunk magunkon, rengeteget próbálkoztunk... és megcsináltuk. Bumm! Több szabadidő + kevesebb kötöttség = jobb élet, több lehetőség. Ahogy egy barátom mondja: "A kényelem kiöli az ambíciót!"

    Az első munkám egy magyar szalonban volt és 2 évbe telt mire rászántam magam, hogy angolokkal vegyem körbe magam. Eltelt még pár év és végül döntöttem: " Irodai munkát akarok,9-től 5-ig, hétfőtől péntekig." Lépésről lépésre, elértem, hogy egy elismert és magas személyi asszisztensi pozícióban dolgozhattam. Marha büszke voltam magamra, hogy minden negatív megjegyzés ellenére elértem , amit akartam. Egyáltalán nem volt könnyű, voltak rettentően stresszes napjaim, de gyorsan megtanultam, hogy olyan nincs, hogy " és ezt nem tudom" , csak olyan, hogy "mindjárt utána nézek". Megfizethetetlen az az önbizalom amit itt szereztem és ha visszagondolok, rengeteget fejlődtem általa, és most már bánom, hogy nem léptem előbb.

  3. Nem mehetek el az Under One Sky mellett, ahol önkénteskedtem. Az emberek akikkel szerveztük a jótékonysági akciókat a hajléktalanoknak vagy a francia menekülttábor látogatását + akikkel az utcán (meg a táborban) találkoztunk nagyon nagy hatással voltak a gondolkodásomra, a világszemléletemre. Még ennél is jobban magával vitt a Yestribe, a Yes Stories és a Yestivál. Nem, nem szekta. Inspiráló, hétköznapi emberek nem mindennapi élettörténetekkel, pozitív, nyitott életszemlélettel mutatják hogyan gondolkodj a megszokottól eltérően és járd a saját utad.

    A hatásukra "anti-futóként" maratont futottam majd egy évvel később szerveztük is ugyanezt Ugandában. Na, az tényleg mindent a feje tetejére állított. Felkészülni egy maratonra komoly erőpróba, tökössé tesz. Lenyomni ezt Afrikában, önkénteskedni ott, az meg egy új dimenzióba helyezi az életszemléleted. Órákig tudok csak erről beszélni, de van is róla pár poszt régebbről.

    Szerezz új barátokat és vedd körbe magad olyan emberekkel, akiknek a sikere motivál és nem azt érzed, hogy le vagy maradva. Az első Yes Stories mindenképp egy mérföldkő volt és akkor valami elkezdődött bennünk. Végül megtaláltuk merre is induljunk, vagy legalábbis tudjuk, hogy merre ne. Új dolgokat kipróbálni, mint az Uganda maraton, aztán egyike lenni a szervezőknek - kapcsolattartónak lenni a futókkal- egy olyan dolog, amiért mindig hálás leszek, hogy részese lehettem.

Az én fordulópontjaim inkább a saját magam megkérdőjelezésén alapulnak. Aztán azon, hogy próbálok a válaszaim alapján haladni tovább, amik újabb kihívásokhoz, kalandokhoz majd újabb fordulópontokhoz vezetnek. Ne dőlj hátra, nyiss a világra, próbálj ki új dolgokat, olvass többet, utazz többet, keress új kihívásokat, aztán lehet, hogy úgy jársz, mint Én: rájössz, hogy az élet, amit azt hitted, hogy élni akarsz csak egy rossz vicc.

Meg sem tudom számolni mennyi új dolgot kipróbáltam, amióta Londonban élek, új foglalkozások, új hobbik, új kaják, új sportok és még sorolhatnám. Nyitottabb vagyok a világra és talán ez a legfontosabb.

Szilvi (dőlt betű) és Levi